AI az OKTATÁSBAN
A mesterséges intelligencia (AI – Artificial Intelligence) fejlődése olyan sebességgel zajlik, hogy ma már a mindennapi élet szinte minden területén érezhető a hatása. Az önvezető autóktól kezdve a diagnosztikai rendszereken át egészen a nyelvi fordítókig, vagy a mesterséges szövegalkotásig és prezentációk készítéséig mindenhol teret nyer a mesterséges intelligencia. De vajon eljön-e az a pillanat, amikor a tanteremben is egy robot tanár áll majd a katedrán? És ha igen, hogyan képzeljük ezt el?
AGI és AI?
A szakértők szerint a jelenlegi AI-rendszerek még csak az úgynevezett Artificial Narrow Intelligence (szűk mesterséges intelligencia) egy-egy feladatára vannak optimalizálva. Az igazi fordulat akkor következhetne be, ha teret nyerne az Artificial General Intelligence (AGI), mely intelligencia típus képes lenne bármilyen olyan szellemi tevékenységre, feladatra és olyan kognitivitást érintő tulajdonságokra, amire csak az emberek képesek jelenleg. Erről pedig akkor beszélhetünk, ha komoly összefüggéseket, következtetéseket is le tudna vonni az AI, melyből új tudást szerezhetne, vagy helyzetek alapján döntene egyes dolgokról, nem pedig egzakt módon.
Játszadozzunk el a gondolattal egy szélsőséges példával. Képzeljünk el egy rendvédelmi robotot, fegyverrel a kezében, aki/ami észlel egy gyermek után rohanó medvét egy emberekkel teli parkban, mondjuk Biatorbágyon.

A robot egzakt módon programozva van arra, hogy
1. nem ölünk embert
2. nem ölünk állatot
3. nem használunk fegyvert emberek között, stb.
A gyermek csak akkor menthető meg, ha a robot alkalmas a következtetések levonására, kockázatelemzésre, kiértékelésre stb. Vagyis arra, hogy
4. a medve képes kioltani a gyermek életét, a medve a gyermek után rohan, talán erre készül
5. ha lelövi a medvét, akkor megszűnik a veszély,
6. az emberi élet és a gyermek megmentésének az érdeke elsődleges, ami felülírja a kettes és hármas pontot.
Ezt követően a gyermek megmenekül, majd az esti hírekben látjuk, hogy egy korrupt robot lelőtt egy édesapát, aki medvének volt öltözve és játékból, jelmezben kergette a gyermekét.
Szóval, új következtetéseket is le kellett volna vonnia a robotnak, méghozzá olyan dolgokat, amit érett gondolkodású, kritikus szemléletű, racionális ember azonnal lát, felismer, megért:
7. Biatorbágyon nincsenek medvék
8. Analízis: ez nem valódi medve (a jelmez lehet jó, de a mozgás hang, stb. árulkodó.)
A humort nem mellőzve kérdezhetnénk talán azt is, hogy, ha emberi érzelmek tanulására, imitációjára is képes lesz az MI, lehetséges-e, hogy a robot a gyermeket fotózó férfit találja-e el dühében, aki nem a gyermeket védi, hanem fotózgat a háttérben.
AGI és a TANULÁS / TANÍTÁS
Az AGI megjelenése gyökeresen alakítaná át a tanulást is, hiszen az nemcsak információt közvetítene vagy kijavítaná a hibákat, hanem képes lenne alkalmazkodni a tanuló stílusához, tempójához, vagy akár a lelkiállapotához is. Természetesen egy jó tanár is alkalmas erre, de a jó tanárnak lehet rossz napja, fájhat a feje, lehet fáradt. Ezek az emberi dolgok viszont nem jellemzőek robotokra, mert érzéketlenek.
Mindez félelmetesen hangzik. Hányan vagyunk tanárok, akik egy rövid bemelegítő keretén belül felismerjük a diák / diákok lelkiállapotát, majd előrántunk egy – a tervezettnél alkalmasabb – óratervet, vagy ötletet, hogy feldobjuk a hangulatot? Egyáltalán, mi történik akkor, ha nekünk, tanároknak sincs éppen túlságosan jó napunk? Sokszor külső, vagy belső körülmények miatt a hangulatunktól függ, hogy mi fog történni a következő 45 percben, és mennyire lesz hatékony az óra. Nem csoda! Így működik az emberi természet, az emberi lélek. Hatást gyakorol mindenre. Hatást gyakorol ránk és a környezetünkre, akár egy diák viselkedése a tanuló csoportra.
Viszont az AI-nak nincs lelke. „Ő” mindig ugyanaz marad minden helyzetben. Mindig kiszámítható, mindig „tökéletes”. És máris itt egy újabb kérdés! Elképzelhető-e, hogy az emberi lélek jelenléte nélkül menjen végbe akár egyetlen tanóra is? A lélek jelenléte a nevelésben olyan láncszem, olyan kapocs lehet, ami nélkül jelenleg elképzelhetetlen a nevelés és tanítás.
Ugyanakkor a tanár és diák lélek-kapcsolata is fontos. Sokan érezték már életünkben, hogy bizonyos tanárok szorongást, félelmet ébresztettek bennük.

Ez számos – akár élethosszig tartó – hatást gyakorolhat az egyének életére. De természetesen történhet ez másképpen is. Találkozhatunk egy inspiráló magyartanárral, történelemtanárral, akinek hatására tanárrá vagy íróvá válik a tanuló. De ott lebeg a másik lehetőség is, ha az általános iskolában kapunk egy agresszív fizika, matek vagy kémia szakos tanárt, aki miatt a tanuló nem tud úgy figyelni, kedvét szegi a tanulásban és – mivel elvesznek a fontos alapok – a mérnöki életpálya szertefoszlik.
Egy dolog azonban sejthető, méghozzá az, hogy ordítozó robotok valószínűleg nem lesznek a jövőben, hiszen ennek szülői és társadalmi elfogadottsága elképzelhetetlen.

A Tanár a Lélek és az AI
Tanárként, pedagógusként felmerülhet bennünk a kérdés, hogy az AI hogyan kezeli majd az iskolai fegyelmet, a gyermekek lelki világát a jövőben? Alkalmas lesz-e differenciálásra, adekvát megoldásokra és tettekre, ha SNI (sajátos nevelési igény), vagy éppen BTMN (beilleszkedési, magatartási, tanulási nehézség) merül fel egy adott tanuló csoportban?
Természetesen elképzelhetetlen, hogy fiatal tanulókat magára hagyjon bármely oktatási intézmény egy tanteremben. Az is elképzelhetetlen egyelőre, hogy robotok rohangáljanak a padsorok között. Viszont, az is elképzelhetetlen, hogy az oktatási intézmények lemaradjanak a digitális fejlődésben, hiszen a technológiai és digitális fejlődés megállíthatatlan.
Össze kell fonódnia a tanári kompetenciáknak a digitális oktatással, beleértve az AI kiaknázásának lehetőségeit is. Nem csak az a fontos, hogy az AI milyen feladatokat könnyít meg egy tanár számára, hanem az is, hogy milyen AI-vonatkozású feladatot, projektet adhatunk egy-egy tanulócsoportnak, akár órai munkára, akár projekt feladatra. Készen áll-e a tanár-táradalom, hogy felvegye a ritmust? Van-e kellő akarat, kreativitás, elhivatottság és főként érdeklődés a pedagógusokban, hogy változtassanak az óraterveken és a konvencionális módszereken?
A Digitális Kánaánban áradnak a kész megoldások. Mégis, a jelenlegi helyzetet talán úgy képzelhetjük el, mintha egy ember kezébe adnánk egy fakanalat, hogy főzzön valamit. Az ő kérdése nyilván az lenne, hogy mit főzzön, melyik lábosban, milyen alpanyagokból? Egy tanár pedig azt kérdezi napjainkban, hogy milyen applikációt, programot használjon? Mire? Mikor és hogyan? És egy nem elhanyagolható kérdés, hogy mégis milyen intézményi előfizetéssel?
Egy tanár ismerheti a piacon elérhető applikációkat, tudhatja mi a ChatGPT, Gamma, DALL-E, de nem biztos, hogy képes megtalálni az utat a kiaknázhatóság és a tanítási praktikák ösvényében. Találunk számos AI-val összefüggő oktatást, de olyan Őszinte kurzus kevés van, ahol specifikus területekre, kifejezett XY szakos tanároknak tartanak oktatást, melyből inspirációt és tudást meríthetnének.
Sokan tartanak attól, hogy a technológia kiszorítja a pedagógusokat az iskolákból. Olyan oktatási szakemberek szerint, mint dr. Kelemen Judit oktatáskutató, mindez félrevezető gondolat, hiszen a tanárok szerepe nem szűnik meg, csak átalakul.
Tehát a Digitális bizonytalanság (Digital Uncertainty) nem csak az idősek életében van jelen, hanem a tanárok életében is, mert az MI forradalmának hajnalán járunk. Kreativitásra hív minket az új világ.
